A reggel 7 órás komppal hagyjuk el a szigetet, amit ez alatt a 3 nap alatt nagyon megkedveltünk, de már nagyon kíváncsiak vagyunk az orángutánokra. A kompon kicsit hűvös a reggel, de hamar véget ér a hajókázás.
Parapatban, a kikötőben már vár a sofőrünk, mi egyből elnevezzük kalapos Alinak.
Nyilván nem mi vagyunk az első utasai, mert már üzemeli is be a zenét. Kezdésként Brian Adams, Europe aztán pedig a Scorpionstól a falazd be Moszkvát című nóta csendül fel. Elsőként a káró törzs egykori királyának otthonát keressük fel, mára már nem itt lakik, de egy utat megér, pláne ha útba esik.
Na ez nem a Buckhingham palota, de néhány feleséggel és szakajtónyi kölyökkel ez is megteszi, pláne helyi viszonyok között. Innen a közeli Spiso-Piso vízeséshez igyekeztünk.
Épp jókor érkeztünk, rajtunk kívül egy lélek sincs itt. A vízesés 120 méterről zuhan alá
és hangulatos ösvény vezet a lábához.
Elkészítettük a kötelező fotókat és megvártuk Zalánt, aki próbált minél közelebb kerülni a zuhataghoz. Hamarosan kicsit vizesen tért vissza és együtt lépdeltünk felfelé az ösvényen. Innen Dokanba, egy káró törzsifaluba mentünk, itt még akad pár régi épület.
Ezekben az épületekben 8-10 család lakik, napjainkban is! Minden családnak jut gyékény és kb. 2 X 2 méteres terület, ezen kívül két családra 1 tűzhely. Itt élnek falak és intim szféra nélkül, több mint negyvenen.
Hát igen és még mi kesergünk, hogy kicsi a lakásunk!
Végigjárjuk a falut és megcélozzuk Linggat, ami kalapos Ali szerint ugyan ilyen falu. Sajna napjainkra már itt is a legtöbb épület romos,
de azért akad még pár olyan, amit laknak a nagycsaládok.
Itt már van falufőnök is, aki egyből siet fogadni minket és mesél néhány szót az itteni életről, majd elkísér a vendégkönyvhöz és vehetünk is néhány emléktárgyat. Mi csak beírjuk magunkat, adakozunk és távozunk.
Bukittingi felé feltűnik a Sinabung vulkán is, tudjátok ez tört ki tavaly és kavart nagy visszhangot a sajtóban, most egész békésnek látszik.
Kiadós ebéd után indulunk is tovább Bukit Lawangba az orángutánok földjére és még napnyugta előtt meg is érkezünk. Kiszállunk az autóból és Firman lép hozzánk.
- Welcome Mr. Bogár, jó barátom Herry hívott, hogy most érkeztek.
Hát igen, Herry vicces fickó és ő hívott mindig Mr. Bogárnak.
- Tudsz nekünk valami olcsó szállást a közelben?
- Persze itt átkelünk a függőhídon és a túloldalon van a szállás.
- Remek, mehetünk is.
Elfoglaltuk a szállást, megállapodtunk a kétnapos dzsungel túra árában és nekiláttunk vacsizni.
Tudtommal a világon 4 orángután Rehabilitációs Központ létezik, 3 Borneón és 1 itt Szumátrán, én háromban jártam ezek közül, de ez a kedvencem. A többi hely inkább csak kirakat, ahol az orángután etetést, majd a jóllakott állatok távozását lehet megnézni. Itt viszont benevezhetsz több napos kirándulásokra, persze mivel Nemzeti Parkról van szó, itt sem császkálhatsz egyedül a vadonban, de vezetőkkel igen.
Reggel 9 felé indultunk Firmannal és 2 barátjával. Nagyon profik, jó az angoljuk és minden érdekesebb növénynél megálltunk és sokat meséltek róla. Az Eco Lodge mögött vetettük be magunkat a gumifa erdőbe, 20-30 perc séta után értünk be a Gunung Leuser Nemzeti Park területére. Innentől kezdve végig csak felfelé vagy lefelé haladtunk. Nem kellett sokat mennünk és máris feltűnt az első orángután páros. Anya kicsinyével.
Lépdeltünk tovább és nyugodtan ücsörgő Thomas majomra figyeltünk fel a közeli faágon.
Utunk során sorra fedeztük fel az erdőben, az ott élő orángután közösség tagjait.
Az állatokat tilos etetni, simogatni egyszóval mindent a szemnek. Na azért én kicsit csibészkedtem velük, persze nem érintettem meg egyik kicsit se, nem szerettem volna, hogy miattam tagadja ki bármelyiket is az anyja.
http://vimeo.com/25868725
Az első pár órában 10 orángutánnal találkoztunk szinte kivétel nélkül anya a kicsinyével, nagyon tündériek amint a faágakon ugrálnak és játszanak egymással.
Persze akad olyan is, aki a földön csetlik, botlik vagy bukfencezik.
Elérkezett az ebéd ideje, az erdő közepén lévő magaslaton leülünk a kidőlt fa törzsére és nekilátunk falatozni. Rajtunk kívül még vagy 10 másik turista lakomázik itt. A menü banánlevélbe csomagolt sült rizs és ananász. Az ebédet kézzel fogyasztjuk el, az étel nagyon ízletes, de nem elég csípős. Ezen lehet segíteni és már kérjük is a chilit.
- Ti szeretitek a csípőset?
- Naná, imádjuk. – feleljük kórusban.
- Oké akkor legközelebb, úgy főzünk, mint magunknak, de addig is egyetek a mi ételeinkből.
Kaptunk dzsenkolt, amit én nagyon imádok, ez izében gesztenyére emlékeztető termés, ami Szumátra szerte mindenhol megtalálható. Utána pedig néhány más egyéb zöldségből készült kókuszos mártással is megkínáltak. Teljesen jól laktunk és a desszert ananászt rágcsáltuk, de továbbra is úgy izzadtunk, mintha menetelnénk, hát igen itt közel 100 % a páratartalom.
- Mehetünk? – zökkentett ki a mélázásból Firman.
- Induljunk, hátha látunk még orángutánokat.
- Minden esélyünk meg van rá, mert most lépünk be Mina területére. Ő igen vérszomjas és több vezetőt megsebzett már. Ez is tőle van. – mutatott a lábán az öklömnyi sérülésre.
- Reméljük ezt nem osztogatja minden erre tévedő vándornak.
- Mina reakcióit nem mindig lehet kiszámítani és ráadásul most kölyke is van, de mi vigyázunk rátok.
- Szuper.
A találkozás Minával és a kölykével sikeresnek bizonyult, nem akart bántani minket, bár párszor megindult felénk mutatván ki az úr ezen a vidéken. Itt is találtunk fatörzset és figyeltük Mina kölykét, amint hintázik a fejünk fölött.
http://vimeo.com/25867746
- Innen már csak 2-3 óra a tábor. Még itt lemegyünk, aztán fel és ismét le.
- Jól hangzik.
- Tudjátok mi ez? – kérdezte Firman.
Körbeadta a kezében lévő gyantára emlékeztető tárgyat és mi csak néztünk bambán.
- Ez a mahagóni fa gyantája, úgy ég, mint a zsír és nagyon kellemes az illata.
Firman öngyújtót vett elő és meggyújtotta a gyantát, a szikra abban a pillanatban Andi nyakára pattant, ő azóta sem felejti a mahagónival történő találkozást. Az illata tényleg nagyon kellemes és vizesen is pillanatok alatt meggyúlad, helyenként füstölőnek is használják. Mentünk tovább az erdőben és végig fűrészgép hangját hallottuk, mint kiderült a park határa a folyó és a túloldalon magán erdők vannak. Eddig gumifát termeltek, de rájöttek most a legjobb business az olajpálma. Ezért vágják ki a gumit, illetve a többi más erdőalkotó fát. 1 pálmáról akár 100 kg termés is lejöhet, igénytelen, viszont mindenhol keresik: kozmetikai ipar, biodizel, pálmaolaj, stb. Innen már csak lefelé mentünk a meredek, csúszós terepen és hamarosan meghallottuk a patak hangját, még némi bukdácsolás
és meg is érkeztünk a dzsungel táborba. Bedobáltuk a zsákokat a „sátorba”, ezek többszemélyes nylonfóliából és fadarabokból készített alvóhelyek. Bevágódtunk a vízesésbe és lemostuk magunkról a dzsungel szagot, a víz kellemesen hűvös, pont jó, ebben a párás klímában. Visszamentünk a táborba, leültünk a patakpartra és figyeltük a fákon ugráló majmokat és a vízben úszkáló varánuszt.
Hamarosan megjött a délutáni kávé és a vacsora.
Este hallgattuk a dzsungel zaját és néztük a Szentjános bogarakat, persze az eső most is rákezdett. Sátrunk néhány réstől eltekintve
hibátlanul állta az esővel való küzdelmet. Közben bent a srácok gyufa trükkökkel szórakoztattak minket.
1 + 1 + 11 = 130
Nagyon ravasz feladvány, de egy gyufaszál mozgatásával stimmel az eredmény.
Másnap reggel meztelen fürdés a vízesésben,
majd séta a közeli folyóhoz.
Innen fogunk vissza raftingolni a faluba, na igen ám, de egy raftot sem látok, viszont van 4 tube (traktor vagy buszbelső). Kapunk még rengeteg gyümölcsöt: maracuja, banán, ananász. Amíg mi eszegetünk, addig a srácok bezacskózzák minden cuccunkat és gondosan összekötik a belsőket.
Na ebből mi fog kisülni?
Összekötözték a négy belsőt, kettő nagyobb ezek kerültek belülre, minket erre ültettek a kisebbekre, pedig ők. Egyik elől, a másik hátul. Ők is beugrottak és már sodródtunk is lefelé a sebes folyású vízen. Az élmény hihetetlen, a part rohan mellettünk, néha becsap egy hullám, mi pedig fetrengünk a röhögéstől. Fél órán belül vissza is értünk a faluba. A srácok kihúzzák a belsőket a partra,
majd sörrel ünnepeljük a sikeres túrát. Délután még némi pihenés és pakolás az útra.
Reggel Firmanék kikísérnek az általa szerzett járműhöz és irány a reptér. Becsekkolás után a bevándorlásiak kérik Andi kilépő papírját, persze nincs meg.
Jön a keménykedés.
- Azt tudjátok mennyire fontos, ez a papír és ha nem engedjük ki a hölgyet?
- Ez csak 1 papír, kitöltjük még egyszer. – próbálom viccesre venni a figurát.
- Ez nem így megy.
- Biztos pénzt akarnak! – súgom oda Andinak.
Ő már nyújtja is a pénzt a tagnak, de túl sokan látják, ezért ő mérgelődve mutat a főnöke irodájára. A főnöktől megkapjuk az ejnye-bejnyét, ő végig lapozza Andi útlevelét majd így szól.
- Látom először vagy itt, ezért most eltekintünk a birságtól, de legközelebb ne hagyd el.
Illendően megköszönjük kedvességét és megyünk kávézni.
Hamarosan bemondják a gépünk indulását és megyünk Bangkokba enni egy jó padthait
, papaja salátát,
aztán pedig haza.
Parapatban, a kikötőben már vár a sofőrünk, mi egyből elnevezzük kalapos Alinak.
Nyilván nem mi vagyunk az első utasai, mert már üzemeli is be a zenét. Kezdésként Brian Adams, Europe aztán pedig a Scorpionstól a falazd be Moszkvát című nóta csendül fel. Elsőként a káró törzs egykori királyának otthonát keressük fel, mára már nem itt lakik, de egy utat megér, pláne ha útba esik.
Na ez nem a Buckhingham palota, de néhány feleséggel és szakajtónyi kölyökkel ez is megteszi, pláne helyi viszonyok között. Innen a közeli Spiso-Piso vízeséshez igyekeztünk.
Épp jókor érkeztünk, rajtunk kívül egy lélek sincs itt. A vízesés 120 méterről zuhan alá
és hangulatos ösvény vezet a lábához.
Elkészítettük a kötelező fotókat és megvártuk Zalánt, aki próbált minél közelebb kerülni a zuhataghoz. Hamarosan kicsit vizesen tért vissza és együtt lépdeltünk felfelé az ösvényen. Innen Dokanba, egy káró törzsifaluba mentünk, itt még akad pár régi épület.
Ezekben az épületekben 8-10 család lakik, napjainkban is! Minden családnak jut gyékény és kb. 2 X 2 méteres terület, ezen kívül két családra 1 tűzhely. Itt élnek falak és intim szféra nélkül, több mint negyvenen.
Hát igen és még mi kesergünk, hogy kicsi a lakásunk!
Végigjárjuk a falut és megcélozzuk Linggat, ami kalapos Ali szerint ugyan ilyen falu. Sajna napjainkra már itt is a legtöbb épület romos,
de azért akad még pár olyan, amit laknak a nagycsaládok.
Itt már van falufőnök is, aki egyből siet fogadni minket és mesél néhány szót az itteni életről, majd elkísér a vendégkönyvhöz és vehetünk is néhány emléktárgyat. Mi csak beírjuk magunkat, adakozunk és távozunk.
Bukittingi felé feltűnik a Sinabung vulkán is, tudjátok ez tört ki tavaly és kavart nagy visszhangot a sajtóban, most egész békésnek látszik.
Kiadós ebéd után indulunk is tovább Bukit Lawangba az orángutánok földjére és még napnyugta előtt meg is érkezünk. Kiszállunk az autóból és Firman lép hozzánk.
- Welcome Mr. Bogár, jó barátom Herry hívott, hogy most érkeztek.
Hát igen, Herry vicces fickó és ő hívott mindig Mr. Bogárnak.
- Tudsz nekünk valami olcsó szállást a közelben?
- Persze itt átkelünk a függőhídon és a túloldalon van a szállás.
- Remek, mehetünk is.
Elfoglaltuk a szállást, megállapodtunk a kétnapos dzsungel túra árában és nekiláttunk vacsizni.
Tudtommal a világon 4 orángután Rehabilitációs Központ létezik, 3 Borneón és 1 itt Szumátrán, én háromban jártam ezek közül, de ez a kedvencem. A többi hely inkább csak kirakat, ahol az orángután etetést, majd a jóllakott állatok távozását lehet megnézni. Itt viszont benevezhetsz több napos kirándulásokra, persze mivel Nemzeti Parkról van szó, itt sem császkálhatsz egyedül a vadonban, de vezetőkkel igen.
Reggel 9 felé indultunk Firmannal és 2 barátjával. Nagyon profik, jó az angoljuk és minden érdekesebb növénynél megálltunk és sokat meséltek róla. Az Eco Lodge mögött vetettük be magunkat a gumifa erdőbe, 20-30 perc séta után értünk be a Gunung Leuser Nemzeti Park területére. Innentől kezdve végig csak felfelé vagy lefelé haladtunk. Nem kellett sokat mennünk és máris feltűnt az első orángután páros. Anya kicsinyével.
Lépdeltünk tovább és nyugodtan ücsörgő Thomas majomra figyeltünk fel a közeli faágon.
Utunk során sorra fedeztük fel az erdőben, az ott élő orángután közösség tagjait.
Az állatokat tilos etetni, simogatni egyszóval mindent a szemnek. Na azért én kicsit csibészkedtem velük, persze nem érintettem meg egyik kicsit se, nem szerettem volna, hogy miattam tagadja ki bármelyiket is az anyja.
http://vimeo.com/25868725
Persze akad olyan is, aki a földön csetlik, botlik vagy bukfencezik.
Elérkezett az ebéd ideje, az erdő közepén lévő magaslaton leülünk a kidőlt fa törzsére és nekilátunk falatozni. Rajtunk kívül még vagy 10 másik turista lakomázik itt. A menü banánlevélbe csomagolt sült rizs és ananász. Az ebédet kézzel fogyasztjuk el, az étel nagyon ízletes, de nem elég csípős. Ezen lehet segíteni és már kérjük is a chilit.
- Ti szeretitek a csípőset?
- Naná, imádjuk. – feleljük kórusban.
- Oké akkor legközelebb, úgy főzünk, mint magunknak, de addig is egyetek a mi ételeinkből.
Kaptunk dzsenkolt, amit én nagyon imádok, ez izében gesztenyére emlékeztető termés, ami Szumátra szerte mindenhol megtalálható. Utána pedig néhány más egyéb zöldségből készült kókuszos mártással is megkínáltak. Teljesen jól laktunk és a desszert ananászt rágcsáltuk, de továbbra is úgy izzadtunk, mintha menetelnénk, hát igen itt közel 100 % a páratartalom.
- Mehetünk? – zökkentett ki a mélázásból Firman.
- Induljunk, hátha látunk még orángutánokat.
- Minden esélyünk meg van rá, mert most lépünk be Mina területére. Ő igen vérszomjas és több vezetőt megsebzett már. Ez is tőle van. – mutatott a lábán az öklömnyi sérülésre.
- Reméljük ezt nem osztogatja minden erre tévedő vándornak.
- Mina reakcióit nem mindig lehet kiszámítani és ráadásul most kölyke is van, de mi vigyázunk rátok.
- Szuper.
A találkozás Minával és a kölykével sikeresnek bizonyult, nem akart bántani minket, bár párszor megindult felénk mutatván ki az úr ezen a vidéken. Itt is találtunk fatörzset és figyeltük Mina kölykét, amint hintázik a fejünk fölött.
http://vimeo.com/25867746
- Jól hangzik.
- Tudjátok mi ez? – kérdezte Firman.
Körbeadta a kezében lévő gyantára emlékeztető tárgyat és mi csak néztünk bambán.
- Ez a mahagóni fa gyantája, úgy ég, mint a zsír és nagyon kellemes az illata.
Firman öngyújtót vett elő és meggyújtotta a gyantát, a szikra abban a pillanatban Andi nyakára pattant, ő azóta sem felejti a mahagónival történő találkozást. Az illata tényleg nagyon kellemes és vizesen is pillanatok alatt meggyúlad, helyenként füstölőnek is használják. Mentünk tovább az erdőben és végig fűrészgép hangját hallottuk, mint kiderült a park határa a folyó és a túloldalon magán erdők vannak. Eddig gumifát termeltek, de rájöttek most a legjobb business az olajpálma. Ezért vágják ki a gumit, illetve a többi más erdőalkotó fát. 1 pálmáról akár 100 kg termés is lejöhet, igénytelen, viszont mindenhol keresik: kozmetikai ipar, biodizel, pálmaolaj, stb. Innen már csak lefelé mentünk a meredek, csúszós terepen és hamarosan meghallottuk a patak hangját, még némi bukdácsolás
és meg is érkeztünk a dzsungel táborba. Bedobáltuk a zsákokat a „sátorba”, ezek többszemélyes nylonfóliából és fadarabokból készített alvóhelyek. Bevágódtunk a vízesésbe és lemostuk magunkról a dzsungel szagot, a víz kellemesen hűvös, pont jó, ebben a párás klímában. Visszamentünk a táborba, leültünk a patakpartra és figyeltük a fákon ugráló majmokat és a vízben úszkáló varánuszt.
Hamarosan megjött a délutáni kávé és a vacsora.
Este hallgattuk a dzsungel zaját és néztük a Szentjános bogarakat, persze az eső most is rákezdett. Sátrunk néhány réstől eltekintve
hibátlanul állta az esővel való küzdelmet. Közben bent a srácok gyufa trükkökkel szórakoztattak minket.
1 + 1 + 11 = 130
Nagyon ravasz feladvány, de egy gyufaszál mozgatásával stimmel az eredmény.
Másnap reggel meztelen fürdés a vízesésben,
majd séta a közeli folyóhoz.
Innen fogunk vissza raftingolni a faluba, na igen ám, de egy raftot sem látok, viszont van 4 tube (traktor vagy buszbelső). Kapunk még rengeteg gyümölcsöt: maracuja, banán, ananász. Amíg mi eszegetünk, addig a srácok bezacskózzák minden cuccunkat és gondosan összekötik a belsőket.
Na ebből mi fog kisülni?
Összekötözték a négy belsőt, kettő nagyobb ezek kerültek belülre, minket erre ültettek a kisebbekre, pedig ők. Egyik elől, a másik hátul. Ők is beugrottak és már sodródtunk is lefelé a sebes folyású vízen. Az élmény hihetetlen, a part rohan mellettünk, néha becsap egy hullám, mi pedig fetrengünk a röhögéstől. Fél órán belül vissza is értünk a faluba. A srácok kihúzzák a belsőket a partra,
majd sörrel ünnepeljük a sikeres túrát. Délután még némi pihenés és pakolás az útra.
Reggel Firmanék kikísérnek az általa szerzett járműhöz és irány a reptér. Becsekkolás után a bevándorlásiak kérik Andi kilépő papírját, persze nincs meg.
Jön a keménykedés.
- Azt tudjátok mennyire fontos, ez a papír és ha nem engedjük ki a hölgyet?
- Ez csak 1 papír, kitöltjük még egyszer. – próbálom viccesre venni a figurát.
- Ez nem így megy.
- Biztos pénzt akarnak! – súgom oda Andinak.
Ő már nyújtja is a pénzt a tagnak, de túl sokan látják, ezért ő mérgelődve mutat a főnöke irodájára. A főnöktől megkapjuk az ejnye-bejnyét, ő végig lapozza Andi útlevelét majd így szól.
- Látom először vagy itt, ezért most eltekintünk a birságtól, de legközelebb ne hagyd el.
Illendően megköszönjük kedvességét és megyünk kávézni.
Hamarosan bemondják a gépünk indulását és megyünk Bangkokba enni egy jó padthait
, papaja salátát,
aztán pedig haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése