Bibliai tájak, Nabateusok földjén és sivatagi Beduinok között

Régen jártam már arab országban és most sikerült olyan bangkoki repjegyet találnom, ami Amman  érintésével megy.Ezt ki is használtam, és 3 hetes Jordán megszakítással kértem. Nyilván sok 3 hét Jordániára, de Szíriával együtt már nem. 

 

Bécsi indulás, kicsit viselt gép, de tökjó kaja (4 féléből lehetett választani), na meg TV az ülésben. 1 perc alatt elintéztem az ammani reptéren a jordán vízumot (10 JD), pénzváltás (1euro = 1 jordán dinár). Kint egyből meglett a reptéri busz, indulás előtt még egy falafel is belefért az időbe. Akkor meg nem tudtam, hogy ezen fogok élni 3 hétig. A busz Ammanba tart, én viszont szeretnék eljutni Madabába, szóba elegyedek egy öltönyös sráccal, és mekkora malacom van, Madabában lakik. Kifizetem a buszjegyet (3JD) és közben beszélgetünk az itteni életről. 15 percet se megyünk, amikor a busz félreáll a pályán, itt mi leszállunk, és átsétálunk a madabai elágazáshoz. Ott épp vitáznak az utasok a buszsofőrrel, mert átverte őket és nem megy Madabáig. 

Perceken belül érkezik a buszunk. Klassz kis arab zene szól, mi pedig tovább beszélgetünk. Yezen a reptéren dolgozik, a turistákat interjúvolják meg, és ebből készítenek különféle kimutatásokat. Már sötétben érünk be a városba, ő egyből meginvitál magukhoz vacsorára. 

- Szívesen veled tartanék, de előbb szállást kell találnom. 

- Ha nem bánod, elkísérlek. 

Így is lett. Végigjártunk pár szállást, az első kissé lelakott, a másodikban erősebb a cigiszag, mint a reptéri dohányzóban, a harmadik nagyon klassz, de csak egy kulcsuk van az egész panzióhoz. Viszont nekem meg vissza kell mennem hajnalban a reptérre Réka elé. 

- Hogy tudok akkor kijutni hajnalban? - kérdem a recepcióstól. 

- Sehogy. 

- És ha másolok kulcsot? 

- Azt nem lehet. 

Ez igen, ilyen egy jó panzió. 

Visszatérünk az első helyre, annyira nem is gáz, és a fürdőszoba is tiszta. Cucc lepakol, irány Yezenék háza. A kertjükben termett olivát eszünk, lepénykenyérrel és babfőzelékkel (fuul). Vacsi után elbúcsúzom, mert már majdnem éjfél. Yezen hazavisz a régi Mercijükkel. 

Hajnali hármas kelés, irány a reptér. A szálloda portása a taxisom, mellesleg Romániában járt egyetemre. Sokáig atlétikázott jó eredménnyel, aztán tanár lett, most meg nyugdíjas, és többször is járt kishazánkban. 

Rékát felvesszük és tűz haza. 

Madaba a mozaikkészítéséről híres, és itt található a világ legnagyobb mozaikja is, ami a régió térképét ábrázolja, néhol kicsit hiányos, de így is csodálatos.

                                                           világ legnagyobb mozaikja

Benézünk pár templomba és rójuk az utcákat, az iskola előtt a popcorn árus néni ingyen a kezünkbe nyom egy zacskóval. Máshol helyiek kísérnek el a látnivalóhoz. A buszállomásra érve kiderül, hogy nem lesz egyszerű dolgunk ebben az országban. A legtöbb helyre szinte csak reggel van busz. Mi Betániába mennénk és a Nébó hegyre, egyik sincs messzebb 20 kilométernél és mégsincs busz. Barátságos taxis visz el minket, útközben vesz nekünk falafelt és forró kenyeret. 

Jó, nem tétel, de a gesztus. 

Útközben hegyes-völgyes kősivatagon kelünk át, helyenként tevék, máshol birkák legelnek békésen. Megérkezünk Betániába 15:10-re, persze 15:00-kor bezárt, és nem engednek be. 

Visszafelé több helyen megállunk tevéket és sátrakban lakó beduinokat fotózni. Jordániában utazva rengeteg helyen láttunk ilyen sátortáborokat. Most már jóval könnyebb nekik, mint régen. Van kocsijuk, lajtos kocsi a sátor mellett, helyenként parabola, az állatok pedig a sivatagban legelnek. 

Nébó heggyel ugyanúgy járunk, mint Betániával, az meg 16:00-kor zárt be. Sebaj, a szomszéd hegyről is ugyanazt látjuk, amit Mózes látott a Nébó hegyről. 

Alattunk a Holt tenger és mögötte pedig Izrael, na meg a naplemente. Hát igen, itt ötkor már koromsötét van (november). 

Másnap kora reggel a buszállomáson ittam egy jó kardamomos kávét, átbuszoztunk Shunnába, onnan stoppal Betániába. Épp nyitásra érünk oda, beszedték a 7JD-t a beugróra, és pár percet meg várnunk kellett az óránként induló kisbuszra. Beültettek a járgányba, pár perc után fotószünet. 

1. megállónál átlátni Jerikóba, 

2. megálló Jézus megkeresztelésének a helye. Sajnos napjainkra itt már nincs víz, mivel a Jordán folyó keskenyebb mint a Körös és nem tudja táplálni ezt a mellékfolyóját. 

                                                   Jézus megkeresztelésének helye

A guide levitt minket a Jordan partjára, a túlpart már Izrael. Fotó. Vissza a buszba. Pipa. 

Stoppolunk az enyhén szólva kihalt úton, a sors kegyes, és egy beduin vesz fel a kőkorszaki furgonjával. Kivisz a főútra, innen pár perc múlva jön a teherautó csatlakozás. A rendőrségi ellenőrző pontnál a közeg kiszúrja a két turistát és leállítja a teherautót. Pár percig dumáltak, majd megnézték az útlevelünket és utunkra engedtek. Az Amman beachnél szállunk ki. Tiszta röhej, azért, hogy fürödjél a Holt-tengerben, volna képük pénzt kérni (10-15JD). Nyilván meg sem fordul a fejemben, hogy fizessek. Lesétálunk egy építési terület melletti partra, egy árva lélek sincs rajtunk kívül. Még jobb is, így legalább nem kukkolnak az arabok. 

Besétálunk a vízbe, kegyetlen jó buli. Tényleg nem süllyedsz el, csak lebegsz.

                                                          Holt tenger, Amman beach



Annyira bejött, hogy ki se akartunk jönni. A parton mindenfelé sókristályok, na meg rakás szemét, de azt észre se vesszük, inkább Izrael felé nézünk. Ahogy kijövünk a vízből, a hátunk csak úgy csillog a ránk telepedett sókristályoktól, a fürdőgatyám pedig magától megáll a sarokban. 

Felstoppolunk a Holt-tengeri kilátóhoz, de az őrök ott tartanak az ellenőrző pontnál és teával kínálnak. 

Mint kiderül, épp a király lazulgat ott. 10 perc múlva 7 sötét terepjáróból álló konvoj hajt kifelé, és furikáz el a közeli helikopter leszállóhoz. Király el, mi be. 

Kilátás sincs ingyen, viszont van egy nagyon kulturált múzeum és tiszta mosdó, amit mi alaposan kihasználunk. 

A múzeumban lehet látni, hogy pár év alatt hány métert húzódott vissza a Holt-tenger vize, és ha nem csinálják meg a Vörös-tenger - Holt-tenger csatornát, akkor unokáink már nem fognak itt fürödni. 

Vannak kitéve kőzetek, növény és állat fotók, na meg egy relief térkép a tengerről. 

Kilátás szupi így naplemente előtt. 

Hazafelé egy francia pár által bérelt kocsiban utazunk. Mellesleg, ha Jordániába készülsz, akkor ez a legjobb megoldás. Kocsibérlés vagy sátras stoppolós verzió. Vannak tetőszállások és hálótermek, de novemberben ez annyira nem pálya. 

Minden drágább, mint itthon, ha meg turista vagy, akkor pláne. Ők 28 JD-ért bérelték naponta. Soha nem béreltek eddig még kocsit külföldön, mert nem kellett, de itt ők is rákényszerültek. Este Yezennel teázunk és másnap már Petra felé vesszük az irányt. Mivel időnk szűkös, és az ország nem túl olcsó, ezért egy Belga taggal közösen bérelünk kocsit, így legalább megtudjuk nézni az útba eső látnivalókat is. Először a Wadi Mujib kilátójánál állunk meg, innen nézünk le az 1 km mély és 4 km széles szurdokba. Akinek van ideje, itt jókat kirándulhat. Persze a legtöbb helyre guide kell. 

Aztán jön az 1000 éves karaki vár, amit a pincétől a padlásig betudsz barangolni, ha van fejlámpád. Belestünk a konyhába, ahol megvan még a régi kemence, aztán az őrök szállásába, a börtönbe, mecsetbe és a múzeumba is. A várfalakról mesés a kilátás a közeli falura, a retro vidámparkra és a mélyben kígyózó országutakra is. 

                                                                       Karak vára

Dana faluban kitettük a Belgát, itt lehetett volna jókat túrázni. A falunak kicsit kísérteties hangulata van, minimum 100 ház, de a legtöbb üresen tátong, mállik a vakolat és szamarak csatangolnak benne. Viszont a táj tényleg lenyűgöző. Vörös homokkősziklák, szurdokok, 600 növényfaj, 180 féle madár és még egy 600 éves rézbánya maradványa is van itt. 

Beérünk Wadi Musába (Petra), persze a sofőrünk egy drága szállásra visz, ahol a portás nem akar az árról beszélni. Minden szálláson azt próbálták eljátszani, hogy először nézzük meg, nyilván eddig sok helyen nem jutottunk el. Végül sok hímezés-hámozás után kinyögi: 35 JD. 

- Köszi, inkább nem! 

A kocsi elvisz minket az általunk preferált helyre, a szoba mintha Indiában lennék, de európai áron. Legalább ágy van benne, meg meleg víz, ami nagy kincs november tájékán. Nappal rövidnadrágos idő van, de amint lemegy a nap nincs több 10-15 foknál. Mivel még nem ment le, ezért áttaxizunk a közeli Kis Petrába. 

Tökéletes kezdés! 

Ámulatba ejtő, fagyigombóc formájú sziklák mellett autózunk, a főútról balra fordulunk, és hamarosan megérkezünk a szurdok bejáratához. Átvágunk az ajándékárusokon, és minden lépésnél megállunk csodálkozni, hogy ilyen formák léteznek. Felmászunk a lépcsőkön, itt már kezd szűkülni a kanyon, nem lehet szélesebb 1 méternél. Le a lépcsőn, majd zerge módjára ugrálunk szikláról sziklára a keskeny peremen. 

Néhol fotó, máshol épp bonsai forma fenyőbe kapaszkodva jutunk tovább. 

Turisták sehol. 

Viszont a napocska kezd lebukni, ezért mi is visszafelé indulunk. Útközben több csoportba is belefutunk. 

Taxisunk már toporzékol. 

Merre jártunk ennyi ideig, erről nem volt szó, stb. Persze több pénzt akar, de hazafelé még felvesz két embert és ettől megnyugszik. 

Wadi Musában mindenki belőled próbál megélni, minden méteren hellokák és az összes magánautó taxiként üzemel, nem is tudom, találkoztunk-e olyan emberrel, aki nem akart minket fejős tehénnek nézni. Az állam se jobb, 2010. november 1.-ig az 1 napos belépő Petrába: 33 JD, 2 napra 38 JD volt. Nov 1-től felemelték 50-re az 1 naposat és 55-re a 2 naposat. Ja, és ha nem ott laksz, csak átugrasz Aqabából, ahogy a legtöbb hazánkfia teszi, akkor 90 JD = 90 Euro. 

Ilyen mértékű lehúzással sehol a világon nem találkoztam még. Ha tud valaki olyan belépőt bárhová, ami drágább ennél, akkor írja meg nekem. Köszi. 

Hajnali kelés, letaxizunk 1 pénzért a jegyirodához, megvesszük a jegyet (még egy térkép sem fér bele ebbe az árba). Hűvös a reggel, de mi kitartóan gyalogolunk a Siq bejáratáig. A turistahordák még nem értek ide, csak néhány hátizsákos fotózgat lelkesen. Először 3 hatalmas sziklatömb mellett vezet el az utunk, ezek a Dzsinn sziklák, Nabatesusok faragták ki őket az I. században. Majd balról piramis formájú, obeliszkkel díszített sír tűnik fel. Érkezés a Siqhez. 1,2 km hosszú, 200 méter magas, helyenként 2-5 méter széles szurdok. A falakon szépen látszik úgy derékmagasságban a vízellátó csatorna nyoma. Baloldalon egy teve és 1 kereskedő elmosódott sziklarajza. Aztán az egyik kanyar után a 2 méter széles kanyonban feltűnik az Indiana Jones 3-ból jól ismert Kincstár épülete. Épp 2 teve parkol előtte, 5 euróért visznek is egy kört a kézilabda pálya méretű placcon. Mivel így reggel csak néhány hátizsákos van itt, így a tevék remek fotótémát nyújtanak a Kincstárral fotózva. Leülünk és bámulunk ki a fejünkből, a szurdok, a belépés és az épület tényleg magával ragad. Innentől már kiszélesedik a szurdok, és az egyik árus mögött lépcsősor vezet fel az Áldozatok hegyére. Most még a nap sem süt minket, így kellemes a felfelé menet is. A kilátópontoknál már ott ülnek a gagyiárusok. 

Mindegyik ugyanazt árulja, de nem emlékszem rá, hogy innivaló árust láttam-e. Felérünk a gerincre, innen a jobbra tartó út visz fel a csúcsra. Itt már süt a nap, süvít a szél, és tuti a panoráma. Az áldozati oltárokon valaha állatokat, meg talán embereket is áldoztak az isteneik számára. Elhaladunk mellettük egészen a sziklafal végéig. Petra romvárosa alattunk hever. Maga a szó sziklát jelent, hát igen, abban itt nincs hiány. 

Lefelé másfele megyünk. Erre talán még szebb is, vagy csak a napsütés teszi. Minden sarkon fotózunk, hamarosan elérünk az Oroszlános emlékműhöz, itt idős fogatlan néni árul ezt-azt. Az oroszlán kitátott szája valaha vízköpő volt, de mára már sajnos nincs mit köpnie. 

Leérünk a völgybe, a vörös különféle árnyalataiban pompázó sziklafalakat látunk bármerre nézünk. Bekukkantunk a Kerti Sírba, ami valaha templom lehetett, mellette ciszterna, és a közelben a Római Katona Sírja. Az ösvény itt jobbra fordul, mi pedig beülünk kávézni egy beduin sátorba. Ezer éves néni lát neki, és pár perc múlva már előttünk is gőzölög a fekete. A falon egy megsárgult kép, ami Mekkát ábrázolja a töménytelen mennyiségű hívővel. Hamarosan mi is tovább zarándokolunk. 

Még nem megyünk le a romváros központjába, hanem inkább az erőd maradványait keressük fel a szemközti hegy tetején. Na barátom, innen is ütős a kilátás. Petra belváros, királysírok, Áldozatok hegye és eddig jóformán emberrel is alig találkoztunk. 

Persze alattunk a főcsapáson hemzseg a sok kis hangya. Eszegetünk néhány banánt, majd egy hátsó úton megyünk tovább. Szemközti falban meglátjuk a Festett házat és hamarosan elérünk az Al Habis múzeumhoz. Alatta 2 étterem (8JD| svédasztal). Mi megesszük a mi kis elemózsiánkat és jóllakatjuk a hozzánk csapódó kóbor kutyát is. Jöhet a több mint 800 lépcső a Kolostorhoz. Itt már nincs hiány emberben és lovakban sem, feltűnik egy magyar pár is, a lányon strandpapucs. Szerintem még mindig kezelgeti a tyúkszemeit és a vízhólyagjait. A Kolostor se gyenge hely, szerencsére most nem havazik, (láttunk ilyen hűtőmágnest is). 45 méter magas, 50 méter széles, hasonlít a Kincstárra, de sokkal monumentálisabb.

                                                                  Al Deir Kolostor


Az üdítőárusok mögött feltűnik 1 csúcs töménytelen emberrel és egy reklámszöveggel, miszerint övéké a legjobb kilátás a Kolostorra az egész területen. Nincs kedvünk tömegben nyomorogni, ezért mi a szomszédos szikla csúcsára mászunk fel. Ez tök üres. El is időzünk jó darabig. 

Innen meg átnézünk a világ végére. 

A kilátóban is van beduin sátor, dettó ugyanazokkal az ajándékokkal mint máshol. Előttünk szépen látszik a Kolostor, mögöttünk szakadék és magas sziklafalak. Lefelé is megbirkózunk a 800 lépcsővel, aztán átsietünk a városon (majd holnap), naplemente előtt még bekukkantunk a Királysírokba, aztán irány hazafele. 

A városban egy svédasztalos helyen jól bekajálunk, majd a helyi borbélynál megnyiratkozom. Kértem, hogy szárítsa már meg a hajam, hogy ne vizes hajjal menjek ki a 10 fokba. Persze a végén még kérne plusz 1 pénzt, a hajszárító használatért. 

Következő nap szintén hajnali kelés. 

Átmegyünk az ellenőrző ponton és lóval megyünk a Siqhez. 1 ingyen lovaglást tartalmaz a belépő, persze a végén 2 JD-t akarnak borravalóként a lovasok. 1 pénzt adunk nekik. 

A Siq ma is nyugodt, kellemes tempóban érünk a Kincstárhoz, kis pihi után megcélozzuk az Urnás sírt. Átmegyünk a deszka pallón és elindulunk fölfelé a hegyre, semmi jelzés vagy tábla, közben csapódik hozzánk egy kutya, de ő sem mutatja az utat. Meredek hasadékban haladunk felfelé, megállunk egy kilátópontnál, velünk szemben a Színház. Fél óra alatt kissé lihegve érünk fel a csúcsra, itt jobbra fordulunk, és 10 perc után elérjük a Kincstárral szemközti kilátópontot.

                                                                     Kincstár felett


A sziklába faragott épület tetejénél kicsit feljebb állunk, a reggeli fények csodálatosan megvilágítják. Rajtunk kívül még 5 turista jött fel, na meg az időközben eltűnt kutya is az árnyékban pihenget egy fa alatt. Élvezzük a zavartalan kilátást és kekszet majszolgatunk közben. 

Visszafelé a másik utat választjuk, most már többen jönnek felfelé. Lefelé sok lépcső és kiváló panoráma, jobbról a város, mögötte az Al Habis hegy, balról meg a Színház. Lent megnézzük a királysírokat és jobbra fordulunk. Dorotheusz házánál leülünk pihenni, itt egy helloka is ücsörög, aki szívesen elkalauzolna minket a Wadi Muthlimban. Nélküle is könnyen megtaláljuk a Wadi keskeny bejáratát és haladunk befelé, néha embernagyságú kövekre mászunk, máskor terpeszállásban lépegetünk lefelé, a szurdok jódarabig csak 2-3 méter széles, de aztán kicsit kitágul.

                                                                    Wadi Muthlim


Mindenesetre mi nagyon élvezzük, hamarosan néhány idősebb ember jön velünk szembe helyi vezetővel, ők is elismerően nyilatkoznak a helyről. Útelágazáshoz érünk, itt jobbra fordulunk és hamarosan egy cseh párral találkozunk. Őket nem akarták beengedni a Siq felől, mondván veszélyes. Nyilván csak valaki keresni akart némi plusz pénzt, de ők nem foglalkoztak vele, és kis kerülővel kicselezték. Helyenként virágzó leanderek, máshol sóderbányányi kő és végül elérjük a túra végét jelző Nabateus alagutat. Immár sokadszorra gyalogolunk végig a Siqen, és most látjuk, milyen az, amikor tömeg van. Kényelmes tempóban felkeressük a várost, és már a holnapon agyalok. 

Kora reggel indul a buszunk Wadi Rumba, persze itt is van belépő (8 JD). Rákérdezek a térképre: 

-Elfogyott. – felelik többen is. 

Itt is megy keményen a lehúzás. Tisztában vannak vele, hogy ilyen érdekes sivatagi képződmények és sziklahidak nem sok helyen vannak a világon. A jeep bérlés egy napra 80 JD, ez kissé erős, az egésznapos program sivatagban alvással 35-40 JD fejenként. 

Mivel nem szimpatizálok ezzel a lehúzó iparral, inkább a gyalogtúrát választom. Réka is velem tart. 

Bestoppolunk a faluba, ott van kemping. A hely a sziklamászók körében is igen felkapott, és többen jönnek ide napokra vagy akár hetekre mászni. Beköltözünk a matraccal és takaróval berendezett sátorba, majd elindulunk a sivatag felfedezésére. Megnézzük a Bölcsesség 7 pillére nevű sziklát és a környéken kolbászolunk.

                                                                Bölcsesség 7 pillérje


Találtunk sivatagi dinnyét, homoki egeret és többféle gyíkot is. A nap keményen tűz, de a táj tényleg csodálatos: vörös homokdűnék, kanyonok, néhol tűzrakó helyek, távolban dzsippek. 

Visszastoppolunk a faluba, jól esik az ebéd. Változatosság kedvéért falafel, humusz és saláta. Hát igen, Jordánia nem a vegetáriánusok Mekkája. Az egész országban nincs egy vegás étterem se, és szinte minden étel teli van hússal. Késő délután ellenkező irányba is elmegyünk dűnéket nézni. 

Útközben több dzsip is megáll, és 20 JD-ért el is vinnének a 8 km-re lévő sziklákhoz meg vissza a faluba. Szinte ingyen van. Mi inkább gyalog megyünk, aztán ha megunjuk, visszafordulunk. Felvesz egy dzsip és elvisz néhány látványos sziklához. Itt várjuk meg a naplementét. Fél óra séta után megint dzsippel utazunk, a tulaj teára is meghív magához. Nappalija igen nagy, de túl sok bútor nincs benne. Ülünk a földön, előhúz a sarokból egy laptopot, mobil internet és csekkolja a bejövő emaileket. Ő még a sivatagban született, gyerekkorában a többi beduinhoz hasonlóan járták a sivatagot, de mára már a szülei is beköltöztek a faluba. 

A sok sivatagi por után jól esne némi fürdés! 

Még szerencse, hogy Aqaba csak 1,5 óra. A városban túl sok látnivaló nincs, de 10-12 km-re délre már vannak klassz partközeli korallzátonyok. Találunk egy remek szállást, több magyar is lakik itt, ők 5 napja vannak itt, de már mennek haza. Végig a tengerparton pihengettek, és sehol nem voltak. 

Lesétálunk a partra, enyhén szólva kopár, se étterem, se bár. Pálmafa sincs, csak homok, meg pár napernyő. A part eleinte köves, de aztán már látni a korallokat. A zátonyok tényleg csodásak, teljesen épek és rengeteg színes hal úszkálgat körülöttük. Körbeússzuk a japánkertet és a Gorgonia 1-2 nevű korallcsoportot. Délután átsétálunk a Tala Bay-be. Útközben az egyik strandon helyiek fürdenek tömegesen, körülöttük a víz is fehér a sok eldobott zacskótól és szeméttől, pedig a parton méterenként van kuka.

                                                                         Aqaba

A Tala Bay a luxusra vágyó turisták pihenője, egymás mellett vagy 20 hotel, a többség is inkább a medence parton napozgat, mint a tengernél. Itt még a szél sem fúj, viszont korall sincs, mert az összes elpusztult az építkezés során vagy kiirtották. 

Este benézünk a városba, eszünk sayadieht (halas rizotto), ez itt a népi étel, de erre egy szír étteremben találtunk rá. Fincsi, ha arra jártok érdemes megkóstolni. Jóllakottan átsétáltunk a promenádra, egész hangulatos kis pálmafás tengerparti sétány, meglepő módon egy turistát sem láttunk. Kimentünk a mólóra, előttünk Izrael úszik fényárban, körülöttünk páran pecáznak, mások ugrálnak a vízbe. 

Vissza a promenádra. 

Minden helyi szőnyegen fekszik és vízipipázgat, mivel itt még nem próbáltuk, mi is szólunk az illetékesnek. Hosszas alku után már hozza is a szőnyeget, és mire elhelyezkedünk, a pipa is megjön. Vígan pöfögjük az almás dohányt, és nézzük Eilat (Izrael) fényeit.
Másnap pihi, aztán irány Szíria. 

A buszállomáson nagyobb a szigor, mint a reptéren. Először le kell pecsételtetned a buszjegyed, aztán csomagvizsgálat (helyiek összes cuccát kipakoltatják), majd ültetés a buszon. Nők lent, férfiak fent. Mi beköltözünk a felső szintre egy 4 üléses részbe és már kezdődik is az arab vígjáték, közben jön a stewardess és kávét rendelek. A buszunk csak Ammanig visz, ott cserélünk és robogunk a határ felé. Ammant csak a buszból látjuk, de annyi is elég belőle. Minden szürke, és bármerre nézünk, panelek ezrei tűnnek fel. Kiosztják a bevándorlási papírokat, amiket kissé nehéz megírni a robogó buszon, de még egyszer megállunk a határ előtt kávézni. Pár perc múlva már a határon vagyunk, a buszos tag bekísér minket, itt is külön sor van a nőknek. Pár perc alatt megkapjuk a stemplit, visszaszállunk a buszba, és jöhet a szír oldal. 

Folyt köv. 

Szerencsére Szíriában teljesen más világ fogadott minket.