Csáó skacok!
Útvonal: Peru: Trujillo - Chan Chan romváros – Huarez - Huascaron N.P. - Huaraz
Hát a perui - ecuadori határ nem gyenge hely, a főutca, olyan mint a marrakeshi piac. Hátizsákkal alig fértem el, amikor jött egy kamion, az már kész bűvésztrükk volt mellette ellavírozni. A határon saját pénzből le kellett fénymásolni az útlevelemből a fényképes oldalt meg a vízumot. Gyönyörű ország ez a Peru a huszonegy néhány országból, ahol eddig jártam ez a legszebb. De mindenért pénzt akarnak kérni, még a levegőért is fizettem 12 dollárt (vízum). A legutóbbi értesüléseim szerint már nem kell vízum (2010.10.23.)
Mindenhol tejelsz a WC -ért (buszállomás az étterem), papír saját, ha nincs akkor ez is plusz pénz. Első napomon jól megszívattak a buszosok. Megszoktam, hogy eddig soha nem jegyirodában vettem a jegyet, mert olcsóbb volt a kalauzt megkenni.
Itt megállt mellettem egy busz, laza 735 km-t kellett volna megtenni. Kérdeztem odamegy? Persze. - mondta a srác.
Az ár gyanúsan jónak tűnt, meg is lett a böjtje. 200 km-t ment csak, de persze jól megvágott a helyiekhez képest. Reklamálni se tudtam, mert a kalauz csávó leszállt egy rendőrségi ellenőrző pontnál. Megnéztem világ legnagyobb romvárosát (állítólag), ez egy a Chimu kultúrából fennmaradt birodalom maradványa. Egy erődbe engedtek csak be a többi nincs még teljesen rekonstruálva. A Peruiak kitaláltak a belógás ellenszerét, egy belépő 4 helyre érvényes. Aki körbe akarja járni a területet annak 14 km-t kéne gyalogolnia a tűző napon. Én inkább megnéztem a Nap és a Hold templomát, itt a falak dőlésszöge 77 fok. Letettem a hátizsákom az archeológusoknál és belógtam. a kilátás pazar és az épületek is nagyon érdekesek. Mivel eleget voltam napom, ezért úgy döntöttem, hogy jól esne egy kis fürdés. Találtam is egy városi uszodát és ott pancsoltam pár órát. Aztán itt jártam életem első vegetáriánus éttermében is. A közértek drágák, de a főtt kaja nagyon olcsó. A menü a kifőzdékben átlag 200 Ft, és nyomom magamba a sok gyümölcsöt (szolo, papaja, peppino meg ilyenek). Utaztam dél felé a busz a tengerparttól nem messze ment, olyan helyeken, hogy
western filmet lehetne forgatni. Nagy kopár puszta, kövek, sziklák, tűző nap, de aztán végre megérkeztem a hegyek köze. Lógás a buszon, kis jatt a kallernak.
Huarazból elbuszoztam Yungayba, innen a 80km-es útból, 60-at lesétáltam. A többi 20 kamionstop, de előtte be kellett lógnom egy nemzeti parkba. Életem egyik legszebb helye. Először elmentem egy sorompó mellett, az őrök nem vettek észre a házból, kis erdei ösvény,
madárcsicsergés, patak, tó. Megérkeztem a Laguna Llanganucohoz, itt van velem szemben egy fénykép a falon, kristálytiszta víz, körülöttem néhány havas bucka és a hegy. Huascaran Peru teteje, 6700 m feletti csúcsával, na igen ám de egy indián a tópartnál kérte a jegyem, ami ha a parkban sátorozom, egy napra diákkal 10 dodo. Elbúcsúztam tőle és elindultam visszafelé, aztán amikor már nem látott indián módszerrel átsurrantam az erdőn és kiértem egy ösvényre, ami hamarosan elfogyott. Előttem a tó, mellettem egy függőleges sziklafal, este lévén letáboroztam ott. Kora reggel senki nem volt még a tóparti háznál. Így hát nekivágtam a túrának. Felgyalogoltam egy hágóba, 4800m-en volt, eddig ez a legmagasabb ahol jártam. Itt volt életem legmagasabban lévő stoppja. Pár nap túrázás a parkban, jó sok gyaloglás király helyeken, ma jöttem vissza, de mostmár busszal, a 80 km 3,5 óra. A kalauz szólt, hogy
megállunk a nemzeti park kapujánál, örültem neki marhára, levettem a hátizsákot és sprint az úton lefelé. A jegyszedő utánam fütyült, de nem követett. Közben a busz is elindult és 1,5 km-el lejjebb felvettek. Az indiánok hasukat fogták a nevetéstől és gratuláltak a sprinthez. A jármű egyébként, egy Toyota Hiace mikrobusz. 22-en ültünk benne, itt ez a tömegközlekedés!
Egy óra múlva indulok a legősibb perui földalatti templomhoz a neve: Chavin de Huantar.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése