A film forog tovább.
Először 3 sztori: egy kisvárosban rám esteledett és elkezdett esni az eső, megvártam, amíg eláll és elmentem alvóhelyet keresni. Megálltam egy focipályánál kajálni, ekkor vettem észre, hogy a lekváros üveg eltört és a borotvától a fésűig minden lekváros, a hátizsák felső zsebében. Aztán megettem a maradék kajámat, de az eső megint rákezdett.
Közben a pálya melletti házból egy kissrác behívott a teraszukra, hogy ott nem ázok. Kisereglett az egész család, 6 gyerek közülük 4 lány. Megkínáltak levessel és egyszerre általában négyen
kérdeztek valamit, angolul nem beszéltek, de azért megértettük egymást.
Mese nincs, ma itt kell aludnod, mert holnap ünnep van és nem jár semmi.
Nem volt ellenemre a dolog.
Reggel amikor felkeltem bedagadt az ínyem, elvittek dokihoz, aki felírt gyógyszert.
Kiváltottam és amíg be van dagadva, addig nem lehet kihúzni. A családfő, aki mellesleg rendőr rám parancsolt, hogy addig maradnom kell, amíg rendbe nem jövök. A család is örült neki, mert eléggé megkedveltek. 5 napot töltöttem náluk és a kicsik könyveiből a képek alapján tanultam spanyolul. A programok a családnál: salsa tanulás, foci, kosarazás, kirándulás a környező hegyekbe, mangó dobálás, strandolás, piac. A névnapom szombatra esett, amikor ők is ünnepelnek, ennek örömére megittunk öten 30 üveg sört (de itt csak 3 dl).
Végül alig akartak elengedni.
Stoppoltam elkezdett esni az eső, megállt egy busz.
Nincs pénzem. – szóltam nekik spanyolul.
Sebaj, mi is arra megyünk, gyere elviszünk ingyen.
Na igen, ez is az életveszélyes Kolumbiában történt.
Megérkeztünk a faluba, megkérdeztem merre van a dinoszaurusz csontváz, a srác szólt, hogy szálljak vissza mert még 6 km innen. A kedvemért tettek egy kitérőt és kiraktak a múzeumnál.
Ismét stoppolok egy faluszélén, nem messze egy bódétól. Odalép hozzám egy bringás srác és közli, hogy a bódénál könnyebb a stop, mert minden busznak meg kell állni. Odamentem,
kifaggattak, megkínáltak 2 banános pitével meg innivalóval és minden buszost megkérdeztek nem-e férek be, de mind maszek volt és nem akartak ingyen fuvarozni. Egy óra múlva lejárt a munkaidejük, adtak 400 Ft-ot, ami itt nagy pénz.
Az ország neve továbbra is Kolumbia.
Most itt vagyok Quitóban, Ecuador fővárosában.
Tartalomjegyzék: jártam esőerdőben, ahol megtaláltam a rövidebb utat, függőleges hegyoldal, a kezemben még két hét múlva is voltak tüskék, jártam Bounty reklám szintű strandokon, aludtam kókuszpálmákra kifeszített függőágyban. Hajóztam a Karib-tengeren és voltam Arubában is, persze a rendőrséget sem hagytam ki. A legtöbb ember nem is hallott
erről a szigetről, de ha látna róla egy fotót, nem akarna onnan eljönni. Naná, hogy ezekért sem kellett fizetnem. Jártam 4700m felett, aludtam 4400 méteren a szabadban egy cseh brigáddal. Reggelre megfagyott a víz, de nem volt gond, mert ittunk Sligovitzás teát, láttam vulkáni tölcsérben kialakult tavakat, középen két
szigettel és aludtam kráter peremén is. Úgyhogy itt nem történik, semmi érdekes.
Na császtok megyek megnézni az egyenlítő emlékművet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése